Költözködés

Febr 24-én növérkéim itt hagytak engem. Kikisértem öket az állomásra, sirtunk egy sort, aztán végleg itt hagytak. Egy kicsit még álltam az állomáson hátha visszajönnek, de nem igy történt. Ez azt jelenti, hogy elérték a vonatot :) Visszamentem a koliba és nagyon magányosnak éreztem magam. Valami megint véget ért. És még mindig nagyon utálom... Miért nem tarthatnak a jó dolgok örökké? Kicsit kóvályogtam a koliban, még összeszedtem a szemetet amit otthagytunk a folyosón, aztán bementem az üres kéglibe, szerencsére a két okos nem volt otthon, igy nyugodtan búslakodhattam. A szobám egyre káoszosabb volt a sok repi cucc miatt, több doboz kacat és használt cucc volt szanaszéjjel a kis szobácskámban. A konyhát is telepakoltam közben, de azt rendbe szedtem mielött a többiek haza jöttek volna. Igy telt el a kedd, szerencsére Kriszta hamar irt nekem emailt, hogy megérkeztek Fukuokába- onnan indultak másnap reggel haza....

...Amikor is csörgött a telefonom... A suli hivott, hogy MEG VAN AZ ÚJ KÉGLIM!! Egyböl rohantam is a suliba, kitöltöttünk pár papirt, siettem vissza, a gondnok adott kulcsot, és már nyitottam is az ajtót. Szerencsére, itt nem voltak olyan gondok mint elözö lakásban, rendesen ki volt takaritva, csak a fal nagyon sárga, de megoldottam nagyon sok szép képpel. A lakás ugyanabban a koliban, ugyan azon emeleten van, mint az elözö, csak 4 ajtóval arrébb. Ennyi távolság már elég.
Elsö dolgom volt, mielött elkezdtem volna átrámolni, hogy átrendeztem a szobát. Felhivtam Seth-t, az amcsi fiút, hogy segitsen nekem, jött is. A Kriszta itt hagyott nekem egy Tv-t, azt is segitett felrakni a szekrény tetejére. Szereztem nagyon hosszú internet kábelt, mert a csatlakozó az ágy mellett van, a szoba másik felében, ahol eredetileg az asztal volt, itt egy beugró van, igy úgy gondoltam, oda rakom be az ágyat, igy egy kicsit szélcsendben lehetek. Ugyanis szigetelés az nincs, a szél kedvére ki-be mászkál a lakásban. 2 nap kellett, mire mindent áthoztam és a helyére raktam, a harmadik napon kerültek fel a képek a falra. Egyébként nagyon szeretek itt lakni, nagyon csendes, azóta nagyon sokat és nagyon jókat alszom, és végre nem kell más kupiját bámulnom, nem kell más után takaritsak, más szemetét levigyem... Egyébként ez egy hónapja történt, anita azóta nem tudja túl tenni magát rajta, hogy leléptem, és folyamatosan hazugságokat irkál a szánalmas kis blogjába, miszerint én ezt hoztam el, ami az övé, meg azt, meg amazt is... elhoztam mindent ami az enyim, nem is értem hogy merészeltem... na mindegy, képmutatás, szánalom a köbön, de ha neki ez igy jó... ezzel is biztos el tud égetni pár kalóriát :) Biztos az fáj neki, hogy ezentúl neki kell föznie, takaritania, rendet raknia, és bizonyára megijedt a feladattól, mert azelött anyuka úgy elkényeztette, hogy a kisujját sem kellett mozditania... Másik okos detto.

Na, itt van néhány kép szerény kis lakásomról. Elöször a kilátás az erkélyröl:Ha bejövünk az ajtón, jobbra ezt láthatjuk: (a jobb oldali képet a Szendrei Tibcsi rajzolta, az idösebb fiú a családban, akiknél Tokióban voltunk. A képet szavakból rajzolta meg...)Bejárattól bal oldalra pedig a konyha:Bejárattal szembenAz asztalomAz ágyam melletti szekrény és a Minnie egerem :)Ágyam fölötti képekA bejárat. A balra nyiló ajtó a fürdö. Szóval ez a költözés valószinüleg életem egyik legjobb döntése volt. Amellett persze, hogy kijöttem Japánba :)