Utazásunk második napját városnézéssel töltöttük Hiroshimában. Hogy pontosan tudjátok milyen messzire is van Oitától, itt egy kis térkép: 
Egy kis info a városról: 1940-ben, a második világháború elején 350 000 lakosa volt, de 1945. augusztus 6-án, 8 óra 15 perckor a vakító villanással és gombafelhővel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette. Két év múlva, 1947-ben Hirosima polgárai „Soha többé Hiroshimat!” jelszóval tartották meg háromnapos Béke-ünnepségüket, ami azóta is a város legnagyobb ünnepe. 1949-ben a kormány a Béke és az Emlékezés Városává nyilvánította Hiroshimat és rendkívüli mértékben támogatta az újjáépítést. A lakosok száma 1960-ra érte csak el a háború előtti lélekszámot, de 1972-ben már 534 000 ember élt a városban.
Egy nagyon olcsó hostelban szálltunk meg, közel a vonatállomáshoz. Négyen aludtunk egy szobában, amit a köv képen is látni, 2 emeleteságy volt a szobába bezsúfolva, de amugy elég kényelmes volt, és jól aludtunk. 
Ilyen csodaszép volt a kilátás a szobánkból :D
Ez a folyosó ahonnan a mi szobánk is nyilott. Öt emelete volt összesen a panziónak, minden emeleten fürdö és japán stilusú társalgó. Ezen az emeleten lehetett kimenni a teraszra, a konyha és a nagy társalgó a földszinten volt. Annak ellenére h másokkal kellett közösködni a wc-n és a fürdön, nekem nagyon tetszett, szép, világos szálloda, izlésesen berendezve. Ha bárki szeretne Hiroshimába menni, ajánlom ezt a hostelt, fejenként 2500yen volt egy éjszaka. 
Reggel korán elindultunk a Béke Park felé. Felszálltunk egy villamosra, ami elég nagy dilemmát okozott nekünk, hogy mennyi a villamosjegy, hol kell meg venni és kinek kell odaadni. A következöképpen müködött a dolog: Minden második ajtónál lehetett felszállni, a többinél pedig leszállni, ahol egy kalauz állt, ö irányitotta az ajtó nyilást-zárást is, és amikor valaki le akart szállni, odament, kifizetett 150yent, és leszállt. Senki meg sem próbált bliccelni, pedig azon az ajtónál is ki lehetne lépni a villamosból ami egyébként a felszállásra van kinevezve. De hát mint már máskor is mondtam: a japán tisztesség.
Egy kis info a városról: 1940-ben, a második világháború elején 350 000 lakosa volt, de 1945. augusztus 6-án, 8 óra 15 perckor a vakító villanással és gombafelhővel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette. Két év múlva, 1947-ben Hirosima polgárai „Soha többé Hiroshimat!” jelszóval tartották meg háromnapos Béke-ünnepségüket, ami azóta is a város legnagyobb ünnepe. 1949-ben a kormány a Béke és az Emlékezés Városává nyilvánította Hiroshimat és rendkívüli mértékben támogatta az újjáépítést. A lakosok száma 1960-ra érte csak el a háború előtti lélekszámot, de 1972-ben már 534 000 ember élt a városban.
Egy nagyon olcsó hostelban szálltunk meg, közel a vonatállomáshoz. Négyen aludtunk egy szobában, amit a köv képen is látni, 2 emeleteságy volt a szobába bezsúfolva, de amugy elég kényelmes volt, és jól aludtunk. 
Ilyen csodaszép volt a kilátás a szobánkból :D
Ez a folyosó ahonnan a mi szobánk is nyilott. Öt emelete volt összesen a panziónak, minden emeleten fürdö és japán stilusú társalgó. Ezen az emeleten lehetett kimenni a teraszra, a konyha és a nagy társalgó a földszinten volt. Annak ellenére h másokkal kellett közösködni a wc-n és a fürdön, nekem nagyon tetszett, szép, világos szálloda, izlésesen berendezve. Ha bárki szeretne Hiroshimába menni, ajánlom ezt a hostelt, fejenként 2500yen volt egy éjszaka. 
Reggel korán elindultunk a Béke Park felé. Felszálltunk egy villamosra, ami elég nagy dilemmát okozott nekünk, hogy mennyi a villamosjegy, hol kell meg venni és kinek kell odaadni. A következöképpen müködött a dolog: Minden második ajtónál lehetett felszállni, a többinél pedig leszállni, ahol egy kalauz állt, ö irányitotta az ajtó nyilást-zárást is, és amikor valaki le akart szállni, odament, kifizetett 150yent, és leszállt. Senki meg sem próbált bliccelni, pedig azon az ajtónál is ki lehetne lépni a villamosból ami egyébként a felszállásra van kinevezve. De hát mint már máskor is mondtam: a japán tisztesség. Az atomtámadásról röviden: Az amerikai légierő által, 1945 augusztus 6-án, ledobott atombomba 242 ezer ember életét követelte, 140 ezer ember azonnal, a többiek pedig a sugárzás okozta betegségekben haltak meg.
Sadako Sasaki kétéves volt, amikor szülővárosát, Hiroshimát atomtámadás érte. 1955-ig, tizenkét éves koráig jó erőnek örvendett, erős, sportos kislány volt. Abban az évben egy futóversenyre gyakorolva egyszerre rosszul lett, megszédült és a földre esett. Az orvosok leukémiát állapítottak meg nála, amely az atombomba utóhatásaként jelentkezett. A kórházban egyik barátnője egy ősi japán legendát mesélt Sadakonak, miszerint, aki ezer papír darumadarat hajtogat, annak valóra válik egy kívánsága. Sadako azt remélte, hogy ha elkészíti az origami madarakat, akkor meggyógyulhat, ezért nekilátott a munkának. A papírhajtogatást kórházi kezelése nyolc hónapja alatt egyetlen napra sem adta fel. Mindvégig hitt és bízott. Halála napjáig, 1955. október 25-ig 644 darab darumadarat sikerült elkészítenie. Az ezer darabhoz még hiányzó darumadarakat barátai fejezték be és helyezték mellé a sírjába Sadako személye előbb Japánban, majd később szerte a világban a békeszimbólummá vált. Barátai előbb leveleit gyűjtötték egybe és adták ki könyv formájában, majd országos gyűjtést indítottak egy olyan szoborpark felállítására, amely Sadako és minden, az atombomba pusztításának áldozatul esett kisgyerek emlékét őrizné. Több mint háromezer japán iskolából érkeztek felajánlások és levelek a szoborpark megvalósítására. A Hiroshimai Békeparkot végül 1958-ban avatták fel. Világszerte a mai napig gyerekek ezrei hajtogatnak darumadarakat és küldik el Sadako szobrához békeüzeneteiket.
Ez, az atomtámadás emlékmüve, a kenotáfium, mely az áldozatok jelképes sírja, rajta az összes ismert áldozat nevével. Ez foglalja keretbe a Béke Emléklángot, mely csak akkor alszik majd ki, amikor a világon az utolsó atomfegyvert is megsemmisíti. Azért épitették, hogy emlékeztessen mindenkit a múltra és hogy a szörnyüség mégegyszer ne történhessen meg. A háttérben jól látható az atombomba dóm.
Volt abban valami furcsa, rossz érzés ahogy ott álltam az emlékmü mellett és láttam ahogy a Japánok megállnak egy percre imádkozni. Persze a külföldi turisták nem tették ugyanezt, ami szerintem elég szomorú. Ha máshol nem is, legalább itt meg kéne állni minden embernek egy percre és elgondolkodni azon mit is tett az emberiség és hová fajult a világ... belegondolni is szörnyü hogy mi történt... remélem hogy soha többet nem fog megismétlödni sehol. 
Az Atombomba Dóm Eredetileg az Ipari Vásárcsarnoknak adott otthon, addig a napig amig a bomba felette fel nem robbant. 
Ezután a folyóparton végig indulva elindultunk a Hiroshima vár irányába. Ez a kastély eredetileg 1589-ben épült Móri Terumoto daimyo (prefektúra uralkodója) által, de az amerikai atombombázáskor teljesen elpusztult, így 1958-ban építették újjá. A Hirosima vár, a Széles-szigeti kastély, adott nevet a körülötte kifejlődő városnak is. Az 1894–95. évi orosz-japán háborúban a császári főhadiszállást a Hiroshima várkastélyban rendezték be.
Elindultunk vissza a szállásunkra, útközben még megnéztük a Világbéke Katedrálist.
Ilyen egy biciklitároló a hiroshimai nagyvárosban. 
Hiroshima felülröl. 
Ezen a képen megfigyelhetö a Shinkanzen is. (1964-ben megnyitották az első vonalat, a „Tókaidó Sinkanszent” (Tokió és Ószaka között), maximum 300 km/h-s sebességgel valamint földrengés- és tájfunbiztos vonatokkal. A tesztek során a vonatok sebessége a hagyományos vasúti kocsiknál 443 km/h, a mágnesvasút vasúti kocsijainál pedig 580 km/h volt.)
Este felszálltunk a vonatra Tokió irányába, amiröl késöbb kiderült hogy nem is jóirányba megy, jó kis kalamajkát okozva nekünk...
Az Atombomba Dóm a támadás után: 
És most: A tragédia jelképeként híressé vált Atombomba Dóm a Béke Emlékparkkal szemben áll a folyó túlsó partján. 1996-ban nyilvánítták a világörökség részévé.
És most: A tragédia jelképeként híressé vált Atombomba Dóm a Béke Emlékparkkal szemben áll a folyó túlsó partján. 1996-ban nyilvánítták a világörökség részévé. 
Sadako Sasaki kétéves volt, amikor szülővárosát, Hiroshimát atomtámadás érte. 1955-ig, tizenkét éves koráig jó erőnek örvendett, erős, sportos kislány volt. Abban az évben egy futóversenyre gyakorolva egyszerre rosszul lett, megszédült és a földre esett. Az orvosok leukémiát állapítottak meg nála, amely az atombomba utóhatásaként jelentkezett. A kórházban egyik barátnője egy ősi japán legendát mesélt Sadakonak, miszerint, aki ezer papír darumadarat hajtogat, annak valóra válik egy kívánsága. Sadako azt remélte, hogy ha elkészíti az origami madarakat, akkor meggyógyulhat, ezért nekilátott a munkának. A papírhajtogatást kórházi kezelése nyolc hónapja alatt egyetlen napra sem adta fel. Mindvégig hitt és bízott. Halála napjáig, 1955. október 25-ig 644 darab darumadarat sikerült elkészítenie. Az ezer darabhoz még hiányzó darumadarakat barátai fejezték be és helyezték mellé a sírjába Sadako személye előbb Japánban, majd később szerte a világban a békeszimbólummá vált. Barátai előbb leveleit gyűjtötték egybe és adták ki könyv formájában, majd országos gyűjtést indítottak egy olyan szoborpark felállítására, amely Sadako és minden, az atombomba pusztításának áldozatul esett kisgyerek emlékét őrizné. Több mint háromezer japán iskolából érkeztek felajánlások és levelek a szoborpark megvalósítására. A Hiroshimai Békeparkot végül 1958-ban avatták fel. Világszerte a mai napig gyerekek ezrei hajtogatnak darumadarakat és küldik el Sadako szobrához békeüzeneteiket.
Ez, az atomtámadás emlékmüve, a kenotáfium, mely az áldozatok jelképes sírja, rajta az összes ismert áldozat nevével. Ez foglalja keretbe a Béke Emléklángot, mely csak akkor alszik majd ki, amikor a világon az utolsó atomfegyvert is megsemmisíti. Azért épitették, hogy emlékeztessen mindenkit a múltra és hogy a szörnyüség mégegyszer ne történhessen meg. A háttérben jól látható az atombomba dóm.
Volt abban valami furcsa, rossz érzés ahogy ott álltam az emlékmü mellett és láttam ahogy a Japánok megállnak egy percre imádkozni. Persze a külföldi turisták nem tették ugyanezt, ami szerintem elég szomorú. Ha máshol nem is, legalább itt meg kéne állni minden embernek egy percre és elgondolkodni azon mit is tett az emberiség és hová fajult a világ... belegondolni is szörnyü hogy mi történt... remélem hogy soha többet nem fog megismétlödni sehol. 
Az Atombomba Dóm Eredetileg az Ipari Vásárcsarnoknak adott otthon, addig a napig amig a bomba felette fel nem robbant. 
Ezután a folyóparton végig indulva elindultunk a Hiroshima vár irányába. Ez a kastély eredetileg 1589-ben épült Móri Terumoto daimyo (prefektúra uralkodója) által, de az amerikai atombombázáskor teljesen elpusztult, így 1958-ban építették újjá. A Hirosima vár, a Széles-szigeti kastély, adott nevet a körülötte kifejlődő városnak is. Az 1894–95. évi orosz-japán háborúban a császári főhadiszállást a Hiroshima várkastélyban rendezték be.
Elindultunk vissza a szállásunkra, útközben még megnéztük a Világbéke Katedrálist.
Ilyen egy biciklitároló a hiroshimai nagyvárosban. 
Hiroshima felülröl. 
Ezen a képen megfigyelhetö a Shinkanzen is. (1964-ben megnyitották az első vonalat, a „Tókaidó Sinkanszent” (Tokió és Ószaka között), maximum 300 km/h-s sebességgel valamint földrengés- és tájfunbiztos vonatokkal. A tesztek során a vonatok sebessége a hagyományos vasúti kocsiknál 443 km/h, a mágnesvasút vasúti kocsijainál pedig 580 km/h volt.)Este felszálltunk a vonatra Tokió irányába, amiröl késöbb kiderült hogy nem is jóirányba megy, jó kis kalamajkát okozva nekünk...
