Tavaszi kirándulásom

Két okból is örülök annak, hogy ezeket a sorokat irom: elöször is, már csak 3 héttel vagyok lemaradva a blogirásban :) másodszor pedig, hogy végre van idöm leirni, mire tettem félre annyi sok ideig, annyi sok pénzt :)
Szóval, a téli kirándulás tapasztalatait levonva, két döntést hoztam meg: mivel Kriszta hazament, rajta kivül pedig nincs értelmes magyarul beszélö ember a kollégiumban (most már van:D), úgy döntöttem, egyedül megyek, valamint ismét megvettem a jól bevált "Seisyuun 18 Kippu"-t, amivel 11500yen-ért, 5 napon keresztük össze-vissza utazgathatok az országban.

Mondanék pár szót arról, hogy mi az ami itt van és otthon nincs:

......... életszinvonal .......
Na jó ez csak vicc (de azért igaz)
Szóval a tisztesség és az életszinvonalon kivül:

gondosan kiépitett vasúthálózat.

Nem kellett több internetes oldalt megnéznem, nem kellett több jegypénztárba elmenjek, nem kellett bármilyen tudakozót felhivjak ahhoz, hogy 2 perc alatt felépithessem az utitervem. Beirtam a yahoo japán oldalára, hogy honnan, hova akarok menni és mikor és egy pillanaton belül kiadta a részletes menetrenet, mi mennyi be kerül, hol kell átszálljak, hol milyen hotelben szállhatok meg, hol lehet kocsitbérelni stb. Japánok minden lehetöségre felkészülnek....
Természetesen egyszer sem tévedett a menetrend, minden úgy volt, ahogy ott, és a mesében meg van irva.

A vonat századmásodpercre pontosan akkor indul el mikor ki van irva, és akkor érkezik az adott állomásra, mikor kell. Ha nem igy lenne, naponta több tizezren vesztenék életüket harakiri miatt...

Azt nem irtam le elözö alkalommal, mikor vonatoztunk, hogy hogyan zajlik az utazás:
Ott kezdödik, hogy az összes szerelvény mindkét oldalán ki van rakva egy tábla, hogy mi a végállomása a vonatnak. (Nálunk otthon már ezzel probléma van ha csak a sima tömegközlekedést nézzük, a vonatokon nincs is semmilyen tábla). De még mielött felszállnál a vonatra, a peronon a hangosbemondó két nyelven(angol, japán) elmondja, hogy mikor érkezik a vonat, melyik irányból, hova tart a vonat, hány kocsiból áll, milyen megállókban fog megállni és mikor és természetesen, minden elhangzott információt követni tudsz a szemeddel a kijelzökön.
A peronon több jel is fel van festve, a vonat tipusától függöen, azt is bemondják, h melyik jelnél állj sorba, mert itt nem úgy van, hogy tolakszol, fellököd a másikat, fellöknek téged, mindenki tapos mindenkit, csak hogy a mocskos bunkója le tudja tenni a seggét.... (elnézést, túlságosan elragadtattam magam, amikor egy bizonyos nemzetre gondoltam...) Szóval az emberek sorban állnak, nem tolakodnak (azért az hihetetlen, hogy miért nem tudta minden ország ezt a szokást felvenni...)
Még mielött elindulna a vonat, a kalauz mégegyszer bemondja, hogy mikor indul a vonat, hova tart és milyen megállókat érint.
Becsukódik az ajtó, elindulunk, a kalauz bemutatkozik, bemutatja a vonatvezetöt is, kedvesen üdvözli az utasokat, és megint elmondja, melyik állomásra mikor érkezünk (ami úgyis lesz, pontosan). Megkér, hogy halkitsuk le a telefonokat, illetve kapcsoljuk ki az öregeknek fenntartott helyek (mert hogy ilyen is van, külön) közelében.
Amikor közeledünk a következö megállóhoz, a kalauz megköszöni, hogy az ö társaságukat választottuk, és tájékoztatja az utasokat, hogy a következö állomásra mikor érkezünk, és melyik peronra, majd felsorolja az összes átszállási lehetöséget, mikor, milyen vonat indul merre, hanyas vágányról.... nagyon durván be van osztva minden, és hihetetlenül pontosan be tudják tartani a menetrendet... nálunk arra nem képesek, hogy a 2db metrót összehangolják...

A végállomásokon, a vezetök és a kalauzok lecserélödnek, hogy ne egyfolytában ugyanazon a vonalon kelljen közlekedniük.... hihetetlen, hogy még ezt is képesek beosztani.... megint csak ismételni tudom magam: csak tanulni lehet tölük!

Március 27-én, péntek hajnalban indultam ......
...... volna utamnak, de olyan szinten lebetegedtem, mintmég soha... fájt a torkom, még beszélni sem tudtam, enni és inni alapból nem, lázam volt, fájt mindenem, élni sem volt már kedvem... teljesen elhagytam magam, és fogalmam sincs, hogy mitöl... persze orvoshoz nem mentem :) Szedtem egy hétig antibiotikumot, algopirint, mindenféle torokfertötlenitöt és több kiló C vitamint...
Elöször Nagoyába mentem volna Chihiro barátném családjához, de felhivtam az apukát, hogy bocsánat, de nem birok megmozdulni... pedig egészen az indulás idöpontjáig mindent megcsináltam, becsomagoltam, hajatmostam stb, de mikor ki kellett volna lépjek az ajtón, egyszerüen nem ment... Két nap múlva, a 48 órás pihenésnek és a több kiló gyógyszernek köszönhetöen, el tudtam indulni itthonról. Igy elöször Oszakába mentem Kawai barátnömhöz, akit még Pesten ismertem meg a Hostelban, voltunk együtt Lajosmizsén, meg a Palatinus strandon, és októberben meglátogatott engem itt, Oitában. Most én mentem el hozzá :)
Nagyon sokat kirándultunk együtt; egy hetes alváshiány és rengeteg sok szines élmény, ez történt velem március utolsó, április elsö hetében :)
Mire visszaértem, itt voltak már az újak, Marianna (Ami) és Dávid, nagyon aranyosak, közvetlenek, vidámak mindketten. Olyan volt, mikor megtalálod az ajándékaidat a cipödben Mikulás napján :)