Sziasztok!
Tegnap, Fukuokába mentem a németekkel és az amerikaiakkal Sumo championship-re. :D
Fukuoka Oitától Sonic vonattal (Sikanzen kistestvére) 2 és fél óra, de megérte.
Fukuoka elég nagy város picikével kisebb mint Budapest, és másfélmillióan lakják.
Ime a vonatállomás:
Ez pedig már Fukoka föutcája, amin csak végig kellett sétálni és el is jutottununk olyan orás sétával, 2 km re lévö célállomásunkhoz, ahol a szumo került megrendezésre. Azaz, hogy csak jutottunk volna, mert közben ugye ebédelni kellett, meg nézelödni a sok szép templom környékén. Egyik német sráccal mentem, Marccal, meg az angol lánnyal, Lizzie-vel.
Ahogy sétálgattunk a kis utcákban, egyszercsak egy temetöben kötöttünk ki, ami elég vicces volt, lévén hogy a japán öreg nénikék néztek nagyon mit fényképezget annyira a fehér ember egy temetön. :)
Kelet és nyugat versenyzett egymással, aki háttal van ö a keleti és mivelmi a keleti szekcioban ültünk, mindig a keleti rikishinek drukkoltunk. Ezt a rikishit már elöre nagyon sajnáltuk a nála 10x nagyobb ellenfelétöl.



Ez sem lehetett fájdalom mentes :D
Megjöttek a gésák is :D
Itt köszönnek egymásnak a rikishik, ök már az új mérközök, ök profibbak az elözöknél.
Ö itt pedig a yokozuna(középen), övé a legmagasabb rang a sumosok közt.
Itt szórják a sót, megszentelik a dohyot és megvédik magukat a sérülésektöl.

Itt annyira ügyesek voltak, hogy egyszerre estek ki a dohyoból, és a biróknak (akik szintén nem kis emberek) el kellett dönteniük ki nyert, de ugy döntöttek, hogy mégegyszer le kell játszaniuk a mecsset.(a narancsbörös seggüket ajánlom mindenki figyelmébe:D)



Itt lezuztak egy birot :D Biztos fájhatott neki :D
Feketében Chiyo Taikai, az Oitai rikishi, aki egyébként ozeki, vagyis a második legnagyobb rang az övé. Vettem is egy tenyerét ábrázoló képet, alá is van dedikálva, lehet kamu, de akkor is jol néz ki :D Ezen az alkalommal sajnos elvesztette a meccset.
















Végül találtunk két szumot, aki megengedte h lefényképezkedjünk velük :D
Én majdnem akkora vagyok már mint ök :D
3 megjegyzés:
Tök jó helyeken jártok, irigyellek :) Ja egyébként meg aranyos vagy a szumósokkal a képen :D :D :D
Puszi
"Sziklának álcázott sumosok"?! - hát nem épp egy hobbit-falva. :D:D
Elnézve az össze-vissza kötözött végtagjaikat ez a sószórós dolog nem nagyon lehet hatékony...Kb. annyira mint itthon,mikor az utat sózzák. :P
Igazából,ha jobban megnézzük, Ők nem is kilökik egymást a körből,hanem csak mindenféle 10 danos technikával maszírozzák egymást...hol a kezeikkel, hol a hasukkal, hol pedig a bíróval. ;)
Kedves névtelen!
Valóban nem hobbitok, kicsit kilógnak a képböl, a valódi átlag japán lakos hobbit közül...
Sószorás hát igen... hozhatnák hozzánk a sot, hátha jobb hasznát vennénk az utakon :D De azért gondoljunk bele, h igy is elég nagyokat esnek, mi lenne ha nem szentelnék fel elötte a ringet? :D
A masszirozás hát igen... ki nem szereti? :D
Megjegyzés küldése