Múlt hét szombaton Usuki nevü városban egy nagy szép ünnepség került megrendezésre. A város régi japán stilusú házakkal és szentélyekkel van tele, igy amugy is gyönyörü (Babu költözünk:D) de ezen az éjszakán még szebb volt mintvalaha.
Észak Usukiban szálltunk le a vonatról és onnan sétáltunk keresztül a városon a következö vonat állomásig. Az ünnepság neve: Takeyoi, az egész városban bambuszokba tett mécsesek világitottak, már egyböl ahogy kléptünk a vonatból.
A bambuszokból különbözö formákat is kiraktak, mint pl ez a cica.
Az összes szentély nyitva volt és persze tele bambusszal, szóval még szebb volt mint egyébként. Természetesen egyik kép sem tudja visszaadni a hangulatát az ünnepségnek, utközben vettünk mandarint igy kicsit karácsonyi feelingje lett a dolognak :)
Ahogy haladtunk egyre beljebb a városfelé, ugy nött az emberek száma.



Usuki hires pagodája kivilágitva.
Ez a fö utca, annyi sok ember volt mint otthon karácsonykor a Wörösmarty téren.
Utközben találkoztunk egy furcsa bácsival, aki egy nagyon régi hangszeren játszott, és össze is barátkozott velünk nyomban :)





Mocc :)
Hangulatot megkoronázta egy helyi kórus, akik olyan zenét játszottak amit még én is mertem. Vagyis csak én ismertem :D
Kedvenc unokaöcsémnek: Thomas :)
Szines bambuszok
Az ott Kriszta akar lenni és a Vár bejárata. Mert vára is van a városnak. Ezért hivják
Dzsókamachinak, vagyis vár alatti város. Sajnos ekkora már mindenki fényképezöje lemerült és kénytelenek voltunk telefonnal fényképezni, amikböl már nem látszott semmi :( De a Vár nagyon szép volt, kicsi tó vette kürül, amiben visszatükrödött a kivilágitott Vár és a vizfelszinén természetesen mécsesek úsztak. Gyönyörü volt, sajnos képet nem sikerült késziteni. 

Itt már elértük a következö vonatállomást, ahol egy ülö Buddha volt kivilágitva. Ugyanis Usuki másik jellegzetessége a köbe vájt buddha szobrok, ami kicsit a városon kivül helyezkednek el, egyszer meglátogatjuk az is tutira.
5 megjegyzés:
Szotyika, költözés az maximum ide lehet:D
De Babu... :(
Itt annyira szép van minden... Lécci léccci lécci
itt is szép van minden és nem gyilkolnak teknőcöket
Honnan tudod? :$
Mert tudom és kész
Megjegyzés küldése